
A Galamb Szabóság Utazóládájának Története
Share
Aki járt már a Galamb szabóságban, az biztosan észrevette a „koffert”.
Nagyon régre nyúlik vissza az utazóbőrönd története.
Ahhoz, hogy ezt megértsük egy kicsit messzebbről kell kezdenünk történetünket.
A 19. századi Angliában járunk, ahol a vadászat a nemesség és az arisztokrácia fontos szimbóluma volt, amely a társadalmi státusz és a hagyományok jelképeként szolgált. A nemesek körében a vadászat nem csupán sporttevékenységnek számított, hanem egyfajta rituális cselekvés is volt, amely során az elit tagjai összegyűltek, hogy megmutassák társadalmi pozíciójukat és életmódjukat. A vadászaton gyakran tartottak szünetet, amikor a résztvevők forró teát és könnyű harapnivalókat fogyasztottak, hogy felfrissüljenek. Ez nemcsak a pihenésről szólt, hanem a társasági élet ápolásáról is, lehetőséget nyújtva a beszélgetésre és a kapcsolatok elmélyítésére.

Ebből eredeztethetően alakult ki az igény, hogy a teázást minél komfortosabb keretek között tudják elfogyasztani. Tehát a vadászok vitték magukkal utazóbőröndjüket, amiben minden ételhez és italhoz szükséges eszköz megtalálható volt. A Koffer a társaság középpontjában volt mindig elhelyezve, és köré gyűltek a vadászatban résztvevők. Ott ettek, ittak és alakították kapcsolataikat.
Ebből a gondolatból kiindulva, a Galamb szabóságban mi is oda helyeztük a koffert, ahol a kedves vendég a legtöbb időt tölti. Ahol le tud ülni megpihenni és élvezni egy pohár italt.